[…]
V
A múlt igazi képe elsuhan előttünk. Egy felvillanó képben lehet csupán a múltat megragadni; abban a soha vissza nem térő pillanatban, amelyben éppen megismerhető. „Az igazság nem fog elszaladni előlünk” – ez a Gottfried Kellertől származó mondás azt a helyet mutatja a historizmus történelemképén, ahol a történelmi materializmus rést üt rajta. Mert a múlt képe pótolhatatlan; minden jelennek, amely nem ismeri föl benne, hogy rá utal, tartania kell tőle, hogy elveszíti.
[…]
IX
Szárnyam kész elröppenni már,
én visszafordulok,
mert szerencsém nem volna, bár
maradnék holtig ott.
Gerhard Scholem: Angelus üdvözlete
(Tótfalusi István fordítása)
Van Kleenek egy Angelus Novus című képe. Angyal ábrázol, aki mintha rámeredne valamire és el akarna hátrálni tőle. Szeme tágra nyílik, szája nyitva, szárnyai kifeszülnek. Ilyen lehet a történelem angyala. Arcát a múlt felé fordítja. Ahol mi események láncolatát látjuk, ott ő egyetlen katasztrófát lát, mely szüntelen romot romra halmoz, s mindet a lába elé sodorja. Időzne még, hogy feltámassza a holtakat és összeillessze, ami széttörött. De vihar kél a Paradicsom felől, belekap az angyal szárnyaiba, és olyan erővel, hogy nem tudja többé összezárni őket. E vihar feltartóztathatatlanul űzi a jövő felé, amelynek hátat fordít, miközben égig nő előtte a romhalmaz. Ezt a vihart nevezzük haladásnak.
[…]
XIII
Ügyünk napról napra világosabb lesz,
s a nép napról napra okosabb.
Josef Dietzgen: Szociáldemokrata filozófia
A szociáldemokrata elméletet, s még inkább a gyakorlatot, a haladás olyan fogalma határozta meg, amely nem a valósághoz igazodott, hanem a dogma igényével lépett föl. A szociáldemokraták fejében úgy festett a dolog, hogy a haladás, először is, magának az emberiségnek (nemcsak a készségeknek és az ismereteknek) a haladása. A haladás, másodszor, végeérhetetlen (az emberiség végtelen tökéletesíthetőségének megfelelően). Végül, harmadszor, lényegében véve feltartóztathatatlan (önmagától egyenes vonalú vagy spirál alakú pályát fut be). Mind a három állítmány vitatható, és bármelyiket kikezdheti a kritika. De ha a végsőkig visszük, akkor vissza kell nyúlni mögéjük, s arra kell irányítani a kritikát, ami mind a háromban közös. Az emberi nem történelmi haladásának képzete elválaszthatatlan a homogén és üres időben lezajló folyamat képzetétől. Ezt kell bírálat alá vennünk, csak ezen az alapon gyakorolhatunk kritikát a haladás képzete fölött általában.
XIV
Eredet a cél
Karl Kraus: Szavak versben
A történelem olyan konstrukció tárgya, mely nem a homogén és üres, hanem a Most-tal kitöltött időben megy végbe. Robespierre számára az antik Róma Most-tal telített múlt volt, amelyet kiszakított a történelem kontinuumából. a francia forradalom a föltámadt Rómának gondolta magát. Úgy idézte a régi Rómát, mint ahogy a divat idéz valamilyen múltbeli viseletet. A divat szimatot fog arra, ami aktuális, bárhol bújkál az a Valaha bozótjában. Tigrisugrással veti magát a múltba. Csakhogy egy olyan arénában, ahol az uralkodó osztály parancsol. De ha ugyanez az ugrás a történelem szabad ege alatt megy végbe, akkor dialektikus ugrás lesz belőle, aminek Marx fogta föl a forradalmat.
[…]
XVII
A historizmus jogszerű beteljesítője az egyetemes történelem. A történetírásnak ettől a fajtájától talán még élesebben elüt a materialista történetírás módszere, mint a többitől. Ennek egyáltalán nincs elméleti armatúrája. Eljárása additív: a tények tömegét mozgósítja, hogy kitöltse a homogén és üres időt. A materialista történetírás viszont egy konstrukciós elven alapul. A gondolkodást nemcsak a gondolatok mozgása teszi, hanem megakadásuk is. Ha valahol a gondolkodás egy feszültségteli pillanatban leáll, ez olyan sokkot vált ki, hogy a gondolat ezáltal monáddá kristályosodik. A történelmi materialista csakis ott közelít meg valamely történelmi tárgyat, ahol az monádként áll előtte. E struktúrában a történés messiási megakasztásának jelét ismeri fel, más szóval a forradalmi esélyt az elnyomott múltért vívott harcban. És megragadja ezt az esélyt, hogy kiszakítson egy bizonyos korszakot a történelem homogén lefolyásából; ugyanígy szakít ki egy bizonyos életet a korszakból, egy bizonyos művet az életműből. Eljárásának az a termése, hogy a műben benne van az életmű, az életműben benne van a korszak, a korszakban benne van a történelem egész lefolyása. a történelmi tudás fáján tápláló gyümölcsök teremnek, s belsejükben az idő az értékes, de ízetlen mag.
[…]
(Forrás: Walter Benjamin, Angelus novus: Értekezések, kísérletek, bírálatok, Budapest, Magyar Helikon, 1980.)
