Ketten írtuk az Anti-Ödipuszt[1]. De mindketten eleve többen voltunk, s ez már szép kis mennyiség. […]

A könyvnek nincs sem tárgya, sem szubjektuma, különféle módon megformált anyagokból, teljesen eltérő időkből és gyorsaságokból áll össze. […] A könyv efféle elrendeződés, s mint ilyen, nem tulajdonítható senkinek, azaz senkinek nem jelzője. Többféleség — de nem lehet tudni, mi következik a többféléből, ha már nem tulajdonítjuk senkinek (ha nem jelző), vagyis ha főnévi szintre emelkedik. […] irányulhat egy szervek nélküli test felé is, mely megállás nélkül szétbontja a szervezetet, nem-jelentő részecskéket, tiszta intenzitásokat továbbít, tart mozgásban, és ami olyan alanyokat tulajdonít magának, amelyeknek egyetlen nevet enged meg csupán, egy hajdani intenzitás nyomaként. Mi lehet a könyv szervek nélküli teste? […] Nincs különbség aközött, amiről a könyv szól és a mód között, ahogy azt megírták. A könyvnek tehát nincs többé tárgya. Csak mint elrendeződés lesz az, ami, összekapcsolódva más elrendeződésekkel, más szerv nélküli testekkel. […] Nem másról van szó, mint a sokféleségekről, a vonalakról, rétegekről és szegmentumokról, a szökésvonalakról és intenzitásról.

[…]

A könyvek egyik első típusa a gyökér-könyv. A fa máris a világ képe, illetőleg a gyökér a fa-világ képe. Ez maga a klasszikus könyv, mint szép, organikus, jelentő és szubjektív interioritás (a könyv rétegei). A könyv imitálja a világot, ahogy a művészet a természetet: sajátos eljárások révén kivitelezhető az, amit a természet már nem képes létrehozni. A könyv törvénye, a reflexió törvénye, az Egy kettő lesz. […] A természet nem így működik: maguk a gyökerek is karógyökerek, számos oldalsó és körkörös, de nem kétágú elágazással. A szellem késésben van a természethez képest. Még a könyv is a maga természeti valójában, tengelyével és körülötte lévő levélzetével nem más, mint egy egyenesen mélyre hatoló karógyökér. […] A bináris logika a fa-gyökér spirituális valósága. A nyelvészet — ez a „fejlett” tudományág — is ezt a fa-gyökér alapképet őrzi; ez az, mellyel a klasszikus gondolkodáshoz kötődik (Chomsky és a szintagmatikus fa, az S pontból indul ki és dichotomikusan[2] halad előre). Vagyis ez a gondolkodás sosem értette a sokféleséget: ahhoz, hogy spirituális módszerének követésekor eljusson a kettőhöz, egy erős egység tételezésére van szüksége. Ami pedig a tárgyat illeti, valószínű, az Egyből egyenesen a háromhoz, négyhez vagy öthöz juthatunk, követve a természetes módszert, feltéve, ha rendelkezünk egy erős egységgel, a karógyökér egységével, mely a mellékgyökereket tartja. Nemigen megy másként. […]

A hajszálgyökérrendszer vagy nyalábos gyökér a könyv második formája, melyre előszeretettel hivatkozik modernitásunk. Ez esetben a főgyökér elhalt, vagy elpusztul szélsőségeinek irányában; mellékgyökerek közvetlen sokasága ráoltódik, és nagy fejlődésnek indul. Ez esetben a főgyökér elhalása természetes realitás ugyan, viszont annak egysége, mint múltbeli, vagy még eljövendő, mint lehetséges egység éppúgy fennmarad. […]. A hajtásból következő plusz, kiegészítő dimenzióban az egység folytatja szellemi munkáját. […] A szériákat sokszorosító, vagy a sokféleséget növelő modern módszerek például a linearitás irányában hatnak, míg a totalitás egysége egy másik dimenzióban, a kör, illetve a ciklus dimenziójában érvényesül. […] A nyalábos rendszer tehát nem igazán szakít a kettősséggel, a szubjektum és objektum, a természetes és szellemi realitás komplementaritásával: az egység kialakulása a tárgyban továbbra is gátakba, akadályokba ütközik, míg a szubjektumban egy újfajta egység győzedelmeskedik. […] A világ kaotikussá vált, a könyv azonban továbbra is a világ képe, hajszálgyökér-kozmosz a gyökér-kozmosz helyett. Fura misztifikáció a könyv misztifikációja, hiszen minél inkább részekre bontott, fragmentált, annál inkább teljes. A könyv mint imago mundi[3], valóban elég érdektelen gondolat. Valójában nem elég azt mondani: Éljen a sokféle — bár nem könnyű ilyeténképpen felkiáltani. Semmiféle tipografikus, lexikális vagy szintaktikai ügyesség nem elegendő e kiáltás hallatására. A sokfélét csinálni kell, de nem egy magasabb rendű dimenzió bekapcsolásával, hanem éppen ellenkezőleg, egészen egyszerűen a már rendelkezésre álló, n–1 dimenziók szintjén (csakis így lehet része az egy a soknak, lévén belőle mindig kivonható). Kivonni az egyet a konstituálandó sokból; írni az n–1 dimenzióban. Ezt a rendszert lehetne rizómának nevezni. A rizóma mint földalatti gyökér egyértelműen különbözik a gyökerektől és a hajszálgyökerektől. A hagymák, a gumók rizómák. […] Vannak ilyen állatok is, amelyek falkába verődnek; a patkányok rizómák. A földalatti vacok is az, mindegyik funkciójában, mint lakás, mint készletezés, mint kimozdulás, mint kitérés, vagy mint szakítás. A rizómának számos formája létezik, a felületi szerteágazó nyúlványaitól gumóvá és hagymává tömörült változatokkal bezáróan. […]

1° és 2° A kapcsolódás és heterogeneitás elvei: a rizóma bármely pontján kapcsolódhat és kapcsolódnia is kell bármely más rizómával. E tekintetben teljesen különbözik a fától vagy a gyökértől, melyek rögzítenek egy pontot, megszabnak bizonyos rendet. A Chomsky-féle nyelvészeti fa (ágrajz) az S pontból indul ki, és mindig kettős osztódással halad előre. A rizómában éppen ellenkezőleg a viszonylat, a vonatkozás, a kapcsolódás nem szükségszerűen nyelvi jellegű. […] A rizóma folyton szemiotikai láncszemekkel, hatalmi szervezetekkel és helyzetekkel lép kapcsolatba, melyek a művészetekre, tudományokra, társadalmi harcokra vonatkoznak. A szemiotikai láncszem olyan, mint valami gumó, mely egymástól igen eltérő, de nem kizárólag nyelvi cselekvéseket gyűjt egybe, hanem az észlelés, a mimika, a gesztikulálás, a felfogás cselekvéseit is: nincs önmagában álló nyelv, sem nyelvi univerzalitás, hanem dialektusok vannak, nyelvjárások, rétegnyelvek, az argó és speciális nyelvek konkurenciája, versenye. […]

3° Sokféleség elve: a sokféle csak akkor szakít végleg az Eggyel mint alany (szubjektum), vagy tárgy, mint természetes vagy szellemi realitás, mint kép és világ, ha főnévként kezeljük, mint a sokféle. A sokféleségek rizomatikusak, és leleplezik a fás ál-sokféleségeket. Nincs semmi egység, ami alapja (mondhatni karógyökere) lehetne a tárgynak, egység, ami kettéoszlana a szubjektumban. […] A sokféleségnek nincs se alanya, se tárgya, csak határozói, méretei, dimenziói vannak, melyek nem tudnak anélkül növekedni, hogy annak természete meg ne változna (a kombinációs törvények tehát a sokféleséggel együtt növekednek). […] Az elrendeződés pontosan a dimenziók ilyen növekedése a sokféleség irányába, mely szükségszerűen változik kapcsolódásai emelkedésének arányában. A rizómában nincsenek olyan pontok vagy pozíciók, amilyenek a struktúrában, a fában, a gyökérben találhatók. …] Vagyis a szám megszűnt mint univerzális/egyetemes fogalom, mely a térben elfoglalt helye alapján méri az elemeket, sokkal inkább maga is a dimenziók függvényében változó sokféleség lett (a terület elsősége a területhez kapcsolódó összetett számokhoz képest). Nincsenek mértékegységek, csak mértékek sokfélesége van, változatok vannak. […] Az összes sokféleség síkszerű, lapos, amennyiben a teljes dimenziót betöltik, elfoglalják: tehát a sokféleségek konzisztens síkjáról beszélhetünk, bár e „sík” a körülötte kialakuló kapcsolódások számának megfelelően növekvő dimenzió. […] A konzisztenciasík (rács) minden sokféleség külseje. […] A könyv számára tehát az lenne az ideális, ha minden dolgot ilyen külső síkra tudna kiteregetni, egyetlen lapra, egyazon alapra: megélt események, történelmi meghatározások, fogalmak, individuumok, társadalmi csoportok és formációk. […]

  4° Nem-jelentő szakadás elve: a túlságosan jelentő törések ellen, melyek struktúrákat választanak el, vagy áthaladnak bizonyos struktúrán. A rizóma bárhol megszakítható, bárhol megtörhető, hiszen vonalai mentén újból lesz. Az állat-rizómába rendeződő hangyák nagy része ugyan megsemmisíthető, újraszerveződésüket azonban nem lehet megakadályozni. Minden rizóma szegmentációs vonalakból áll […]. Amikor a szegmentációs vonalak elszakadnak, szétrobbannak, a rizómában törés jön létre, a törésvonal része a rizómának. […]

Elképzelhető, hogy az evolúciós sémák már nem a régi fa-, illetve leszármazási modellt követik. A vírus bizonyos feltételek mellett csírasejtekhez is kapcsolódhat és egy komplex faj sejtjének génjeként továbbíthatja önmagát; mi több, képes eltűnni, egy egészen más faj sejtjeibe jutni […]. Vírusainkkal rizómát alkotunk, vagy még inkább azt lehetne mondani, vírusaink által más állatokkal kerülünk rizomatikus kapcsolatba. […] A rizóma antigenealógia[4].

Ugyanez igaz a könyvre és a világra: a könyv nem kép a világról, ahogy azt egy mélyen gyökerező hit sejteti. A könyv rizómát alkot a világgal, a könyv és a világ nem-párhuzamos módon fejlődnek, a könyv biztosítja a világ deterritorizálását[5], ugyanakkor a világ a könyv újraterritorizálásán munkál, míg a könyv deterritorializálja magát a világban (ha képes rá és megteheti). A bináris logika függvényébe illeszkedő utánzás nem igazán megfelelő fogalom az egészen más természetű jelenségek megértéséhez. […]„A részegség a bennünk lévő növény győzedelmes kitörése.” Követni kell a rizómákat a szakadás mentén, meghosszabbítani, megnyújtani, felváltani a szökésvonalat, váltogatni azt eladdig, hogy egy n dimenziójú és irányaiban megtört, megszakított vonalat produkáljunk, a lehető legelvontabbat, a legkanyargóbbat. Követni kell a növényeket […].

5° és 6° A térképrajzolás és a képlevonás elve: a rizóma nem vonható egyetlen strukturális vagy generatív modell elvárásainak rendszerébe. […] A genetikai tengely vagy a mélystruktúra nem más, mint egy végtelenségig reprodukálható másolási elv. A fa logikája a másolás és a reprodukció logikája. […] Egészen más a rizóma, térkép és nem másolat. Térképrajzolás és nem másolatkészítés. […] A térkép szemben áll a másolattal, mert a térkép teljes egészében nyitott a kísérletezés felé, s így rálátása van a valósra. […] Szét is lehet tépni, kifordítani, befordítani, bármely elrendezéshez kész alkalmazkodni, akár egy személy, akár egy csoport vagy társadalmi formáció is nekifoghat. Falra is rajzolható, műalkotásnak is elmegy, de politikai cselekvésnek, vagy éppen meditációnak is tárgya lehet. […] A térképnek számos bejárata van, szemben a másolattal, ami mindig „ugyanarra” tér vissza. A térkép performancia kérdése, míg a másolat mindig egy állítólagos „kompetenciára” utal. […]

Vajon a térkép és a másolat, vagyis a jó és a rossz oldal szembeállításával nem alkotunk-e újra valami egészen egyszerű dualizmust? Mert ugye a térkép sajátja az, hogy másolható? Ugye minden rizóma keresztez gyökereket, sőt néha még össze is keveredik velük. S vajon nincsenek-e a térképen olyan redundáns jelenségek, melyek mintha a térkép saját másolatai lennének? Nincsenek-e a sokfélének olyan rétegei, melyekből egységek és teljességek, masszív tömörülések, mimetikus mechanizmusok, jelentő hatalomátvételek, szubjektivitások keletkeznek? […] Mindig az imitáló alkotja meg és csábítja el modelljét. A másolat a térképet már képpé alakította, a rizómákat már gyökerekké és hajszálgyökerekké változtatta. A jelentésnek és a szubjektivációnak a tengelyeit követve rendbe szedte, stabilizálta, semlegesítette a sokféléket. […] Ezért olyan fontos, hogy megkíséreljük a másik műveletet, ami ellentétes ugyan, mégsem szimmetrikus. Vissza kell csatolni a másolatokat a térképre, rizómára kellene vonatkoztatni a gyökereket és a fákat. […] Ha igaz az, hogy a térképnek vagy a rizómának alapvetően többszörös bejárata van, akkor még az is elképzelhető, hogy a másolatok vagy a fa-gyökerek útján is beléphetünk, a szükséges elővigyázatosság betartása mellett (megint egyszer lemondunk a manicheus dualizmusról). […] A rizómákban léteznek fa-, illetve gyökérstruktúrák, ugyanakkor egy faág vagy egy gyökérelágazás is képes rizómaként kihajtani, rügyezni.

[…]

A gondolkodás nem fa jellegű, továbbá az agy nem gyökeres, és nem is elágazó anyag. […] Sok embernek van fa a fejében, de maga az agy sokkal inkább fű, mint amennyire fa. […] A neurológusok, a pszichofiziológusok egy hosszú távú és egy rövid távú (a pillanat idejére vonatkozó) emlékezetet különböztetnek meg. Márpedig a különbség nem csupán mennyiségi jellegű: a rövid emlékezet rizóma típusú, diagram, míg a hosszú távú emlékezet fa jellegű és központosított (lenyomat, másolat vagy fénykép). […]

A fa vagy a gyökér a gondolkodás igen szomorú képét keltik, mely mindig egy magasabb rendű egységből, központból vagy szegmentumból kiindulva csak imitálja a sokfélét. […] A fa jellegű rendszerek hierarchikusak, jelentő és szubjektivációs középponttal rendelkeznek. […] A hierechián alapuló rendszerben az individuum csak egyetlen aktív szomszédját ismeri el, azt, aki a hierarchiában felette áll. A továbbító csatornák előre ki vannak építve: a fa-rajz létezésében megelőzi az individuumot, aki egy adott ponton a rendszerbe illeszkedik.

[…]

Foglaljuk össze a rizóma főbb jegyeit: a fákkal vagy azok gyökereivel ellentétben a rizóma bármely pontján képes bármely más ponttal összekapcsolódni, vonásai nem szükségszerűen azonos természetű vonásokra utalnak, igen eltérő jelviszonyokat hoz működésbe, sőt nem-jel állapotokat is. A rizóma nem vezethető vissza sem az Egyre, sem a sokfélére. Nem Egy, mely kettővé, vagy közvetlenül hárommá, néggyé vagy ötté stb. válik. […] Nem egységekből, hanem dimenziókból áll, vagy még inkább mozgásban lévő irányokból. Nincs se kezdete, se vége, mindig csak közepe van, ahonnan kihajt és kiárad. […] Egy ilyen sokféle nem változtatja meg dimenzióit anélkül, hogy természete önmagában ne változna, és ne alakulna át. Szemben a struktúrával, amely bizonyos pontok és pozíciók együttese, […] a rizóma csupán vonalakat húz: szegmentumok, rétegek, dimenziók vonalait […]. Ezeket a vonalakat vagy szálakat nem lehet összetéveszteni a fa típusú levonatokkal, melyek csupán pontok és pozíciók között lokalizálható viszonyok. Szemben a fával, a rizóma nem reprodukálható tárgy: nincs szó se külső reprodukálásról, mint a fa-kép, se belső reprodukálásról, mint a fa-struktúra esetében. A rizóma antigenealógia. Rövid távú emlékezet, illetve ellenemlékezet. A rizóma variációk, terjeszkedés, hódítás, rabul ejtés, dugványozás útján terjed. Szemben a grafizmussal, a rajzzal vagy a fényképpel és a másolattal, a rizóma arra a térképre utal, amit létre kell hozni, meg kell alkotni, amely mindig szétszedhető, kapcsolható, megfordítható, módosítható, többszöri ki- és bejárattal, a maga szökésvonalaival. A másolatokat kell a térképre vonatkoztatni, és nem fordítva. A központosított, hierarchikus kommunikációjú és előre kialakított viszonylatú rendszerekkel szemben (még ha azok többközpontúak is), a rizóma központ nélküli, nem hierarchián alapuló és nem jelentő rendszer; tábornok nélküli, rendező emlékezet, illetve központi automatizmus nélkül, csupán az állapotok áramlása határozza meg. A rizóma a szexualitáshoz, az állathoz, a növényhez, a világhoz, a politikához, a könyvhöz, a természetes és a nem természetes dolgokhoz fűződő kapcsolatainkat kérdőjelezi meg, egészen más, mint a fa kapcsolata: megannyi „valamivé válás”.

[…]

[1] Anti-Ödipusz: Gilles Deleuze és Felix Guattari 1972-es könyve, a Kapitalizmus és skizofrénia első könyve, a második a Milles Plateaux („ezer fennsík”) 1980-ból.

[2] dichotómia: kettősség, kettéválasztás

[3] imago mundi: olyan ábra, amely a világmindenség képmása, s annak lényegi összefüggéseit sűríti egy képbe

[4] genealógia: származástan

[5] deterritorizál: tértől elszakít, reterritorizál: újra/új térbe helyez, (territorizál: térbe helyez)

(Forrás: http://www.c3.hu/~exsymposion/HTML/fu/deleuze/foszoveg.htm)